Nemzetközi Világűr Kongresszus 2017

Elon Musk-ról sok mindent el lehet mondani, azt nem, hogy hidegen hagyja az embereket. Hogy jó üzletember és kiváló showman, nehéz lenne elvitatni tőle. A tavalyi Nemzetközi Világűr Kongresszuson (International Astronautical Congress - innentől inkább IAC) kvázi robbantott. Hetekig, hónapokig mindenki róla beszélt a szakmai újságokban, weboldalakon, blogokban, fórumokban és Twitter-bejegyzésekben. Miért is ne tették volna - Musk kijelentette, hogy hamarosan viszonylag olcsón a Marsra indít kvázi menetrend szerinti járatokat, és nem csak zászlót szeretnének (elsőnek) letűzni, hanem benépesíteni a vörös bolygót.

A Red Dragon-misszió vázlata a tavalyi előadásról - 
ez már biztos nem valósul meg ebben a formában

Ha kritikusak akarunk lenni, egy évvel később a bejelentéseit már sokkal szkeptikusabban nézhettük az előadása előtt. A bejelentett, 2018-ra és 2020-ra tervezett Red Dragon küldetésekből nem lesz semmi. Az ITS programhoz szánt hatalmas folyékony oxigén tartályát nyomás-tesztelték egy bárkánt, de semmit sem hallani róla azóta, az új Raptor hajtóműről pedig még ennél is kevesebb új információ látott napvilágot - tényszerűen semmi. Nem történtek bejelentések a pénzügyi vagy üzleti támogatásról, sem a Mars-projekt további szereplőiről, holott arról beszélt, hogy ismer ő is olyanokat, akik erre vevők lennének.

Úgy tűnt az idei előadás előtt, hogy Musk 2016-os nagy bejelentése inkább volt egy médiahack, mint valós világmegváltó jövőkép...

Az IAC 2017 dióhéjban

Az idei IAC-t Ausztráliában rendezik meg, a rendező ország így is szeretne a témában asztalhoz ülni - ha pedig már úgy is volt az alkalom, bejelentették hogy életre hívják az Ausztrál Űrügynökséget. Nem mintha eddig nem vettek volna részt a különféle nemzetközi űrprogramokban, de azok zömében egyetemek "saját" szakállukra végrehajtott vagy éppen zajló programjai, közvetlen állami ügynökségi támogatás és persze felügyelet nélkül.

Az IAC kapcsán érdekesség, hogy a média szereplői és a fő szervező Nemzetközi Világűr Szövetség (International Astronautical Federation - IAF) között éles és parázs viták zajlottak az internet-hozzáférésről (a helyi Wifi-hálózat gyakorlatilag képtelen volt kiszolgálni a jelenlévő eszközöket) illetve arról, hogy miért nem volt az előadásokról élő webcast valamilyen normálisan megtekinthető formában (Musk és a Lockheed előadását leszámítva a legtöbb előadásról nem volt, vagy esetleg egy telefonnal közvetített, botrányos minőségű webcast-szerűségek akadtak a nézők soraiban ülők). A szervezők egyik reakciója érdekes módon az volt, hogy ha élő adásban megtekinthetőek lennének az előadások, akkor senki se jönne el nézőnek...

Ettől függetlenül ha valamire jó volt a tavalyi IAC 2016, akkor az, hogy a résztvevők átértékelték a kongresszus fontosságát. No nem mintha a tavalyi IAC relatíve lagymatag lett volna, de a szakmai oldalakon kívül mást nem nagyon érdeklő előadásai után Musk szereplése gyakorlatilag minden komolyabb médiában megjelent. Az idei kongresszustól így sokan azt várták, hogy majd most a többi nagy piaci szereplő komolyabban odateszi magát...

Az első nap alapvetően a nagyobb űrügynökségekről szólt, név szerint az amerikai NASA, az európai ESA, az orosz Roszkozmosz, a kanadai CSA, a japán JAXA, az indiai ISRO és a kínai CNSA. Hogy azonban mennyire nem a bejelentésekről szóltak ezen panelek, arra jó példa, hogy gyakorlatilag az ISS-el, illetve az esetleges utódja kapcsán semmi konkrétumot nem lehetett hallani. Alapvetően azt ismételgették, hogy a 2024-ig (eddig szól a jelenlegi üzemeltetési megállapodás) minél bővebb lehetőségeket kell biztosítani a rajta zajló munkának - említésre csak az volt méltó, hogy a Roszkozmosz vezetője, Igor Komarov elhessegette a korábban emlegetett orosz tervet, mely szerint az ISS életének végével az orosz modulokból egy tisztán orosz űrállomást hoznának létre. Az oroszok egyébként igyekeztek a történelmükre helyezni a hangsúlyt, és az 1957-es Szputynik-1 indítás 60-adik évfordulóját felemlegetni, ahol lehetett.

A nagyobb űrügynökségek vezetői együtt - ritka látvány...

A NASA ideiglenes vezetője, Robert Lightfoot felfedte, hogy a Deep-Space Gateway (DSG) űrállomással kapcsolatos nemzetközi együttműködésre nyitottak, az ezzel kapcsolatos információkat megosztották a partnerekkel, de rögtön hozzá tette, hogy a DSG jelenleg csak koncepció szinten mozog, tehát még korántsem biztos, hogy meg fog valósulni (a médiában néhol úgy jelent meg, hogy közösen a Roszkozmosszal fogják megépíteni, de ez persze barokkos túlzás...).

A második nap már ígéretesebbnek indult, leginkább azért, mert a SpaceX talán legnagyobb kihívója, a Blue Origin is ekkor tartott előadást. Viszont nem Jeff Bezos maga, "csak" a cég elnöke, Rob Meyerson. Az ő előadásának keretében viszont kevésbé látványos dolgok kerültek csak napfényre: várhatóan még az év vége előtt megtörténik a New Shepard űrugró jármű következő tesztindítása (már lassan egy év is eltelt az utolsó óta). Ám az első útja emberekkel a fedélzetén leghamarabb jövőre várható csak. Az év vége előtt viszont befejeződik a Floridai gyártóbázis építése, és megkezdődik az első New Glenn űrrakétán a valódi munka, illetve bejelentették harmadik piaci megrendelőjüket, a Thaiföldi muSpace-t. És ennyi. Pedig sokan várták, hogy például a korábban megszellőztetett Blue Moon projektjükről többet mondanak majd...

Blue Origin koncepciója a New Glenn esetére - érdekesség, hogy szemben a BFR / ITS tervvel, itt a második fokozat elvben elveszik, csak az első fokozatot hozzák vissza, hasonlóan, mint a a jelenlegi Falcon 9 rakétáknál

Szintén ekkor került sorra az amerikai ULA egyik "anyavállalata", a Boeing (a másik ugye a Lockheed-Martin, aki trükkösen péntekre tartogatta a puskaporát). Érdemes megjegyezni, hogy nem együtt, hanem külön panelen jelentek meg - úgy tűnik az együttműködésük nem súrlódásoktól mentes.

A Boeing mondjuk elég kevesebbet mutatott, gyakorlatilag csak a fél évszázadnál is hosszabb űripari múltra emlékezett, és a közeli jövőbe tekintett, ott is leginkább a CST-100 Starliner űrhajóra szántak pár mondatot. Amiből leginkább csak az derült ki, hogy nagyon bíznak abban, hogy 2018-ban sikerül a személyzettel ellátott tesztutat is teljesíteni.

A második nap ugyan főleg a kereskedelmi szereplőkről szólt, de egy érdekes panelbe azért "elbújt" az amerikai Légügyi Hivatal ( Federal Aviation Administration - FAA ) űrközlekedésért felelős vezetője, Dr. George C. Nield, aki többek között büszkén jelentette be, hogy az Egyesült Államokban 2 szuborbitális (a Virgin Galactic cég SpaceShipTwo-ja és a Blue Origin cég New Shepard-ja) illetve 4 orbitális (a NASA-féle Orion, a SpaceX-féle Dragon v2, a Boeing-féle Starliner és a SierraNevada-féle DreamChaser) embert is szállítani képes jármű engedélyeztetése van folyamatban. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy jelenleg a legégetőbb problémának az űrbéli közlekedés szabályozását és menedzselését tartja - véleménye szerint egy (feltételezett jövőbeni) nemzetközi ügynökség általi felügyelet a jelenlegi nemzetközi helyzetben nem valószerű, viszont az FAA csak az Egyesült Államokból induló / illetve itteni cégek felett bír bármiféle hatással.

Ugyan csak egyik volt a sok kisebb szereplő közül, de említést érdemel a The Planetary Society előadása Billie Nye részéről, aki többek között a Lightsail-2-ről beszélt. Az apró kísérleti műhold célja, hogy bebizonyítsák az irányítható napvitorlás életképességét.

A Lightsail-2 bemutatóvideója

A harmadik nap eseményeiből én három dolgot emelnék ki főleg, az egyik a piaci szereplők (legalábbis látszólagos) hajlandósága a jelenleg bevett űr-infrastruktúra átszabására.

Űrvontató koncepció 1970-ből, az űrsikló viszi fel konténerben a terhet, amit az űrvontató kiemel, robotkarjaival rögzíti, majd eljuttatja a célállomásra....

Ez alapvetően az un. Űrvontatók (Space Tug) koncepciójának felmelegítése lenne, ami jó 40-50 éves. A lényege, hogy a műholdakat, de alapvetően minden hasznos terhet a "hagyományos" hordozórakéták csak Alacsony Föld Körüli pályára juttatnának fel, és innen ezek a bizonyos űrvontatók vinnék el az üzemszerű működési helyükre. Az űrvontatók ezek mellett a feladatok széles skáláját hajthatnák végre, ide tartozik a műholdak üzemanyaggal való feltöltésétől és javításától kezdve a tönkrement / elöregedett műholdak deorbitálása (megsemmisítése), az űrszemét kezelésén át a különféle hasznos terhek mozgatása a különféle pályák között. Az űrvontatókat üzemanyaggal újra feltöltve folyamatosan lehetne használni, ami az űrszemét számának indirekt csökkenését is magával hozhatná.

Az Airbus prezentációja az űrvontatóról, bal oldalon a jelenlegi GTO felbocsátás, ahol a rakéta viszi fel a megfelelő pályára a műholdat, jobb oldalt a rakéta csak LEO pályára viszi - onnan az űrvontató viszi tovább

A Sierra Nevada, az OrbitalATK, a Lockheed, a Boeing és az Airbus is mutatott be erre vonatkozó koncepciókat, de a legtöbben csak hozzávetőleges információkat osztottak meg, és például az Airbus prezentációja is csak annyit árult el, hogy most kezdik a fejlesztést, viszont 2022-ben már a GEO pályán keringő műholdak karbantartását / javítását kezdhetik pedig (a prezentáció érdekessége, hogy pirosan kiemelve rajta volt a "Bizalmas" jelző, tehát feltehetően eredetileg nem kívánták őket megmutatni a nagy nyilvánosságnak - amit többen úgy értékeltek, hogy nem terveztek itt előhozakodni vele, viszont reagálni kellett a konkurensek hasonló terveire).

Airbus űrvontató tervek

A másik figyelemre méltó dolog a Hold-Falu Szövetség (Moon Village Association), amely a Holdkutatás és az emberes Hold-bázis létrehozását szeretné előre mozdítani a Mars Society-hez hasonló módon. Az több előadótól is elhangzott, hogy a Hold az utóbbi évtizedekben méltánytalanul kevés figyelmet kapott, gyakorlatilag több erőforrást fordítottak hosszú ideig az űrügynökségek a Mars kutatására, mint a Holdéra, holott utóbbi sokkal könnyebben elérhető.

Fantáziarajz egy Holdon felépítendő kupola-városról

Részben nekik is köszönhetően a Holdról az egész kongresszuson több szó esett, a különféle űrügynökségektől kezdve több cég is megemlítette a Holdat terveiben. Persze leginkább a Moon Village kvázi szülőjének tekinthető ESA részéről volt sok előadás, ugyanis még 2016-ban mutatták be a koncepció lényegét, amely alapvetően nem egy fix program, hanem egyfajta 'közös tudat' szinten működő eszmecsere és kapcsolat, amely a résztvevőket összefogja a Holdkutatás érdekében, miközben igyekeznek lehetőleg minden érdekelt felet bevonni a munkába. Az egész maga pedig csak egy eleme a nagyobb léptékű "Space 4.0" koncepciónak, amely nem csak a Hold, de általánosan a világűrben teendő következő lépést jelentené (1.0 az űrkutatás kezdete, a 2.0 az űrverseny és a Holdra lépés, a 3.0 pedig a ISS űrállomás és az oda vezető út volt magyarázat szerint). Igen, ez első blikkre eléggé... marketing szagú. Meg másodikra is, de inkább úgy lehet tekinteni rá, mint egy keretet, hogy merre szeretne az ESA a jövőben haladni. Errefelé található az ESA bemutatóvideója magyar nyelven (sajnos nem tudom beilleszteni...).

Jelenlegi és tervezett Hold-missziók, legalul az olvasható, 

hogy 2025-ben az első női űrhajós is a Holdra léphet

A fő probléma az egésszel az, hogy noha sikerült 10,3 milliárd eurót összekalapozni a tagállamoktól a cél érdekében (ez nem egy összeg, hanem több évre szóló pénzügyi támogatás), de a konkrét teendők terén finoman szólva is foghíjasak a prezentációk. Például hosszasan ecsetelték, hogy mekkora dolog lesz vagy legalábbis lenne, ha 2025-ben a Holdra szállhatna az első nő - csak éppen a "hogyan", "mivel" és "miből" momentán nem volt igazából kibontva. Márpedig az ESA például nem rendelkezik saját űrhajóval, a NASA Orion űrhajója, ami félig-meddig szóba jöhetne (az ESA megbízásából ugye az Airbus gyártja az Orion műszaki modulját), az pedig épp nemrég csúszott még egy méreteset, mely alapján 2022 előtt nem fog emberrel a fedélzetén elindulni sehova.

Charles Bolden ex-NASA igazgató tart beszédet az IAC 2017-en

A harmadik dolog pedig a margóra illik, de oda vastag betűvel: Charles Bolden, a januárban leköszönt NASA adminisztrátor előadásán a ISS érdemeit méltatta (egyenesen Nobel-békedíjra javasolta) - és úgy vélte, hogy a Kínai űrügynökséget be kellene vonni az nemzetközi űrállomás csapatába, méghozzá minél hamarabb. Egy ilyen kijelentés finoman szólva szembeköpi az amerikai jogalkotók szándékait, akik ugye konkrétan törvényileg tiltották meg azt, hogy a NASA bármilyen szinten is közösködjön a kínai űrügynökséggel, a CSNA-val. Hogy ez mennyire érzékeny téma, jól mutatja, hogy a legtöbb amerikai szakoldal képviselőinek a twitter-oldalán nem is említették meg Bolden utóbbi megjegyzését...

Margón túli kép: a NASA hosszú ideje tervezi a lézeres adatátvitel gyakorlati tesztelését, az LCRD program viszont sajnos tovább csúszik, jelenleg 2019-re tervezik, hogy egy 1,244Gbps sebességű
kapcsolatot hoznak létre az űrállomással

A negyedik nap legemlékezetesebb pontja talán a Hold bányászatával kapcsolatos kérdéskörrel foglalkozó előadás volt. A különféle startup szereplők, illetve űrjogi szakemberek legérdekesebb reakciója a Hold bányászatának jogi állásával kapcsolatos kérdésre volt. Bizonyos értelmezés szerint ugyanis semmiféle tiltás vagy korlátozás nincs rá vonatkozólag, tehát gyakorlatilag csak elhatározás (és természetesen pénz) kérdésre az, hogy mikor kezdődhet meg a Hold nyersanyagainak kibányászása.

A pénteki nap pedig ügyesen egy Lockheed prezentációval kezdődött, ez a tavaly már bemutatott (na ki hallott róla? Hát igen, így lopta el a showt Musk...) koncepciójának további finomítását prezentálta a Mars-körül keringő "Mars Base Camp"-ről ( hivatalos Flicker Album erre ), amely a NASA számára építendő Orion űrhajó és SLS hordozórakéta köré épülne.

Egy képkocka a Lockheed előadás stream-jéből, a háttérben a kis gravitációjú Mars-holdak egyikére száll le egy űrhajós egyfajta viselhető rakéta-hajtómű-kerettel, mögötte pedig egy Orion űrhajó

A teljes előadás itt megtekinthető, sajnos beilleszthető változatban nem találtam meg. Szóval a Mars Base Camp egy komplett Mars-program lenne, amely egy átszálló űrállomásra épülne, ahova a Földről érkező Orion űrhajókkal az űrhajósok meglátogathatnák a Mars holdjait és később egy fura, függőlegesen leszálló űrrepülőgéppel (Mars Ascend Descent Vehicle - MADV, magyarítani kb. Mars Felszálló-, Leszálló Járműnek lehetne) lehetne majd a Mars felszínére leszállni, illetve onnan visszatérni a bázis-űrállomásra. Maga az űrállomás eleve mindent megkettőzne a biztonság érdekében. Hat űrhajóssal számolnak, akik 3 éves missziót hajthatnak végre a Mars körül 2028-ban, de a leszállásra a következő küldetés szolgálna. Érdemes megemlíteni, hogy a Lockheed kihangsúlyozza azt, hogy ideális esetben ez egy nemzetközi program lenne, hasonlóan az ISS-hez.

A Mars Base Camp lényege, hogy a Mars körül keringő űrállomás szolgálna a jövőbeli robotos és emberes tudományos feladatok központjának

A cég elképzelése annyiból reális megközelítésű, hogy a már rendelkezésre álló, avagy fejlesztés alatt álló és biztosan megvalósuló eszközökre épít, ráadásul úgy, hogy eleve azzal számolnak, hogy a 2028-ra megvalósítható űrállomás elsődleges célja még csak az első leszállás helyének kiválasztása (például a Mars felszínét felderítő robotok közvetlen irányításával), de közben természetesen tudományos kutatás végrehajtása is lehetséges a Mars körül keringve. Az első időkben így legfeljebb még a Mars két holdját (Phobosz és Deimosz) lehet meglátogatni az Orionnal, de később, ha már a MADV is elkészült, akkor azzal elindulhat a Mars felszínének közvetlen meghódítása is. Így folyamatában a fejlesztés / építés / használat terén az SLS / Orion -> DSG -> Mars Base -> MADV egy egymásra épülő, szükség esetén rugalmasan kezelhető elemekből épülne fel, ami a költségvetési pénzek terén lehet jótékony. A Lockheed szintén eljátszik a Mars felszínén való üzemanyag-gyártás kérdéskörével, ám ők csak a vízjégre támaszkodnának, rakétáik folyékony oxigént és folyékony hidrogént használnának hajtóanyagként. Ki kell emelni, hogy a Lockheed nagyon rájátszik a NASA és a Boeing / Lockheed által épített SLS / Orion párosra...

 

A Lockheed a jelek szerint valóban mindent elkövetett, hogy egy szép (és reális) CGI videóval alátámasztott előadással magukra hívják fel a figyelmet, maga a programjuk sok szempontból megvalósíthatóbb is, mint a SpaceX-é, előadásuk pedig több fokkal hatásvadászabbra sikerült, mint a tavalyi ( ami ide kattintva megtekinthető, ha valaki kíváncsi rá).